11 hetet töltött velünk. Persze tudom, ő vadállat, kint a helye. Sokáig nem barátkoztam vele, mert a cél az volt, hogy a gyógyulás után visszajuttassuk a természetbe. De Vetési Ingrid áramütött varnyú. A sebeit ugyan meggyógyítottuk, de az idegrendszere is sérült, az pedig visszafordíthatatlan. Így belőle uzsonna lenne egy ragadozó számára, nem is akármilyen. Prémium tápon hízott varjúmáj. Hosszú hetek óta vergődtünk, hogy mit csináljunk vele. Eresszük útjára? Főzzünk belőle húslevest? Lassú tűzön egy hét alatt csak megpuhulna.

Ingrid korán kel, lármázik és piszkot csinál, kétnaponta kell miatta suvickolnom a lakást. De nem bánom. Mert ilyen varnyúdallal ébreszt. Ellenben Rumcájsz nem igazán díjazza a félhatos tollászkodást.

De Ingrid csuda pofa. Mindenkit elbűvöl. Érdeklődő, nagy szervező. Szeret olvasni, illegetni magát a tükör előtt, szereti a csokoládét és a répatortámat. Akárcsak én! :) Kipakol, lepakol, átpakol. A kávéfőző helyreállítását voltaképp neki köszönhetem. Pár napja valahonnan előtúrta az elfelejtett tartalék tömítőgyűrűt, és a szoba közepére helyezte. Csak ezt, semmi mást.

11 hét a legnagyobb távolságtartásban is hosszú idő, hát még ha kissé óvatlanok vagyunk. 

Ingrid holnap elköltözik. A Vadasba. Egy fehér csóka lesz az élettársa.

Én pedig csöndben nyelem a könnyeim, mert ez az utolsó közös reggelünk.

Jó. Valójában bömbölök.